Az év partyjátéka boomereknek? – Hitster kritika

pic7170057.jpg

Nem vagyok egy nagy partyjáték rajongó, ám azért van pár cím, amikhez szívesen leülök. Amikor pár hónapja először előkerült egy Hitster egy nagy játék után, teljesen meglepett. Előtte nem is hallottam róla egyáltalán, pedig már magyar kiadás is elérhető.

A játék

A Hitsterben zenekártyákat fogunk gyűjteni, amiken rajta a szám előadója, a címe és a megjelenésének éve. Viszont miután húztunk egy kártyát, csak a hátlapját látjuk, amin egy QR kód van csak, ezt egy lejátszó szoftverrel tudjuk leolvasni. Mi a Spotify-t használtuk, de azt hiszem más hasonló appal is működik. A feladat pedig, az adott zeneszámot időrendi sorrendbe rendezni a már előtted lévő kártyákhoz.

Indulásnál kapsz 2 hitster-tokent is, amik meglehetősen hasznosak tudnak lenni:

  • El tudsz dobni egyet, hogy új kártyát kérj.
  • Meg tudod vétózni egy másik játékos lehelyezését, és ha igazad lesz, elveheted a kártyáját. Csak rikkants egy hangos Hitstert, és már rakhatod is be a tokent a (szerinted) megfelelő helyre.
  • 3 tokennel elvehetsz 1 kártyát a pakliból és berakhatod a kártyáid közé, anélkül, hogy meg kellene tippelned a megjelenési idejét.

Tokenhez úgy jutsz, ha megmondod egy éppen játszott szám előadóját és címét is. Akinek először lesz 10 sorba rendezett kártyája, megnyeri a játékot.

pic7697080.jpg

Verdikt

Amilyen egyszerű, annyira jópofa! Már ha szereted a zenét és ismered is számokat. Eddig két paklit próbáltunk, és mindkettő elég változatos volt, bár a másodikban indokolatlanul sok német szám jött fel. Itt be is hoztunk egy háziszabályt: Ha német szám jön fel, azt tokenvesztés nélkül eldobhatjuk. Ja és a 3 tokenért kapsz egy automatikus kártyát sem használtuk (bár az expert variáns szerint lehetne ez 5 token is), viszont annyi tokene senkinek nem szokott összejönni, mert a legnagyobb móka a játékban, a másik játékos lehelyezésének megvétózása (3 tokennel pedig nagyon OP). Ellopni egy kártyát valakitől, és önelégült mosollyal berakni a saját sorunkba egy képzeletbeli vállveregetés kíséretében olyan, mintha rózsaszín plüss pónival simogatnád az egódat! A játékban így gyakorlatilag nincs holtidő, hiszen mindig figyelned kell a többiek zenéire is!

A Szpotin nem árt, ha van prémium előfizud, ugyanis, ha nincs, csak a szám legelejét engedi csak lejátszani, és (azt hiszem) 30 másodperc sokszor nem lesz elég, ugyanis jópár szám simán tud építkezni 1-1,5 percig. De ha nem vagy rest, egy új fiókkal (azt hiszem) 3 hónapig fizetés nélkül tudsz Szpoti prémcsit kanyarítani, addig pedig simán ki tudod játszani a kártyákat, akár többször is.

pic8020466.jpg

Tudtam, hogy ebben a játékban jó leszek, mert vagy 7-8 évig zenéről bloggoltam/cikkeztem, ám elsősorban nem emiatt nyerem többnyire ezt a játékot. Mivel a 40-es éveim mások részét kezdtem nemrég taposni, a ’80-as évek végétől a ’90-es évek végéig voltam tini, amikor az MTV a csúcson volt, és végignéztem a Z+, majd a VIVA TV tündöklését és bukását egy olyan érában, amikor naggggyon menő volt videoklipeket nézni. Az Y generáció tagjai már többnyire a YouTube-on szocializálódtak, így nekik már nem kellett ezerszer végignézi a Dire Straits: Money For Nothingját vagy a Genesis: Land of Confusionjét, vagy épp a mára a Total Dance Fesztiválra silányult ’90-es slágereket Dr. Albantól a 2 Unlimitedig.

Elég erős nosztalgia faktorra bazírozik a játék, bár a számok kb. az ’50-es évektől napjainkig merítenek, ám érdekes jelenség, hogy a 2010 utáni zenét előadóit és címet szinte senki se tudja bemondani. Meglepő? Aligha.

 A legerősebb nosztalgia fíling viszont maga a közös zenehallgatás! Amikor megjelent egy album a ’90-es években, és valaki megvette a kazettát vagy később a CD-t, összejöttünk a haverokkal és végighallgattuk együtt az albumot (gyakran többször is), majd órákig vesézgettük melyik szám, hogy sikerült. Ezt az érzést hozza vissza a játék némileg, amiért megéri egy esélyt adni neki mindenképp! Ha te is hallgattál a haverokkal zenét azért, ha nem akkor épp ideje elkezdeni! A játék talán egyetlen, ám annál nagyobb hibája: Csupa sláger, szinte semmi underground. Értem én, hogy ezeket többen ismer(het)ik, de azért na, nem mindenki szereti a binicsunájt!

Egyedül: nincs értelme

Ketten: Már valamit ad, de ketten mindig gyorsan eldől kinek jobb a memóriája. 5/10

Hárman: 9/10

Négyen: 9/10

Öten: 8/10

És minél többen játsszátok, annál jobban elnyúlik, ám ha ez nem zavar, egy elég kaotikus versengés is kijöhet belőle!

Ha szívesen olvasnál hasonló tartalmakat, kövess a Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aphexplays.blog.hu/api/trackback/id/tr2318598506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aphex Plays

Friss topikok

süti beállítások módosítása