10+1 Kedvenc családi társasjátékunk

cover_1.JPG

A bélyegképet a minden fórumot megjárt videóból, pusztán figyelemfelkeltésnek szántam, nálunk simán ki lehet jönni a böriből 30 fekvőtámasszal vagy két esti mosogatással! Viccet félretéve, a gyerekeket meg kell tanítani, hogy egy játékban bizony nem mindig mi fogunk nyerni és ez teljesen rendben van. Sőt eleinte gyakran alakítottam úgy egy-egy játékot, hogy ők nyerjenek, hogy valami igazán pozitív élménnyel induljon a kapcsolatuk egy-egy játékkal. Tudom, csalás, de megérte! Mondjuk szép kis szülő, aki felveszi a gyereke hisztijét videóra és még fel is tölti a netre… na de nézzük mik pörögtek legtöbbet nálunk az elmúlt 8-10 évben!

10 – Viticulture

Szerencsére pont akkor meg magyarul, amikor a gyerekek már 10 és 12 évesek voltak, így csont nélkül függtünk rá a bortermelésre. Fiam gyorsan rájött, hogy akár egyetlen szőlőtőkével is lehet nyerni, hiszen az idénymunkás kártyákon és a cigizőpaddal borkóstoló helységgel simán meg lehet nyerni a játékot és nem kell hatalmas ültetvényeket varázsolni a dűlőinkre. Talán az egyik legkönnyedebb munkáslehelyezés, bár pár játék kell, hogy belerázódj. Ja és persze muszáj hozzá a Toszkána. Bonyolít, de ha már megy az alap, meg se kottyan, cserébe optimalizálja a lehelyezési helyeket és ad extra opciókat a mini-téréppel és a speckó munkásokkal. Plusz erre kell 2 óra legalább, így tényleg 10 év alatt nem működne.

viti.png

9 – Pingu

Ismét munkáslehelyezés! Az imbolygó jégtáblára kell helyeznünk a pingvinjeinket és reménykedni, nem borítjuk le a fél táblát, ugyanis a leborult pingvineket (semmiképp se a szivarvégeket) is megkapjuk. 20 perc feszült pakolászás, a vége felé már izzadó tenyerekkel. Kicsi a rakás, nagy a fun-factor, és még a finom motorikus készséget is fejleszti! Érdekes módon még mindig szívesen leülnek hozzá a kamasz gyerekeim. Vigyázz!!! Csak 99 éves korig játszható és csak az asztalt meg ne lökd, vagy tiéd az összes pingvin!!!

csaladi-tarsasjatek-ravensburger-pingu.jpg

Ehhez amúgy semmi köze, de ezt a feldolgozást nem láttad jönni:

8 – Monopoly: Világkiadás

- Nem is vagy igazi gémer, ha Monopolyt a listádra rakod!

- Ez nem gémer lista, és ez messze a legjobb Monopoly, amivel eddig találkoztam!

- De ez is dobok lépek, ergo elavult szar!

- Az, de két kockával dobsz és a második kocka speckó és cserélhetsz is vele. Amúgy meg nem mindegy? A gyerekek szeretik!

Nnnna, le is játszottam a kommenteket előre. A helyzet az, hogy ez egy tényleg egész jó játék. A mezők különböző turisztikai helyszíneket jelölnek, amiket meg kell vásárolnunk, a rajtuk lévő tokeneket pedig be kell raknunk az útlevelünkbe. Kb. mint a régi pecsétek, amikor beléptél egy országba. Az nyer, akinek leghamarabb betelik az útlevele. Ha valaki olyan helyre lép, aminek a tokenje valaki másnak az útlevelében van már, fizetni kell valamennyit, de nem túl sokat. A böriből 100 dodért vagy egy szám dupla dobásával ki lehet jönni, de a harmadik körben automatikusan szabadulunk, szóval elég megengedő a játék, nem kell életfogytot tolnod. A custom kockán pedig van egy oldal, amit ha kidobunk, kicserélhetjük az utolsó tokenünket valaki más utolsó tokenjével, és ez azért nagyon vicces interakciókat szül! Lemegy 35-40 perc alatt simán.

 monopoly.jpg

7 – Aranyásók és Aranyásók 2

Az egyik legjobb titkos szerepes party-játék, amin nem fog az idő vasfoga. Építeni kell a labirintust és eljutni a három kincskártyához. Ám ez csak a törpék érdeke, a szabotőrök pont ezt akarják megakadályozni, ráadásul mindezt úgy, hogy ne derüljön, hogy ők most éppen szabotálnak! Jópofa megoldások és igazi BSG szintű izgalmak egy kártyajátéktól? Igen! Na jó, majdnem! Pár játék után érdemes a kieggel tolni, mert az kinyitja nagyon! A törpék két táborra oszlanak és bejönnek új szerepek, akiknek más céljaik lesznek. Az évtized társasjáték vétele volt anno, hiszen csupán 2000 forintot fizettem mindkettőért! 4 játékos alatt viszont nem az igazi sajnos, éééés legalább 3 party kell belőle!

6 – Kuruzslók Quedlinburgban

Parádés push-your-luck, húzni az összetevőket a zsákból, számolni mennyi csattanó maszlag maradt benne, tölteni az üstöt. Óriási! Mostanra már jobban megszerettem, mint a gyerekek. A setupja nem valami gyors, és én mindig variálnám az összetevők tábláit is, sőt raknám be a javasasszonyokat meg az alkimistákat is… És nem is túl rövid a játék a gyerekeknek, ketten is 50 perc az alapjáték a jól ismert összetevőtáblákkal, ha új táblákat használunk, akkor hosszabb. Kevesebbet kerül elő, mint szeretném sajna. Gyanítom, ha ez akkor jelenik meg, amikor a gyerekek 10-11 évesek, abszolút kedvenc is lehetett volna.

tarsas-2018-compaya-kuruzslok-lrg.jpg

5 – Carcassonne

Régi, nagy lapkalehelyezős klasszikus. Nem lehet megunni, pláne ha fel vagy tankolva kiegekkel. Úgy 10-12 kieg gyűlt össze hozzá, de egynél többet nem nagyon teszünk be. Az építőmesteres, a juhászos és a cirkuszos a legtöbbet pörgetett kieg, a cirkuszosban egymásra kell pakolni a kis meeple-öket, amit amúgy is mindenki csinál, míg rákerül a sor ismét. Minden kieg csavar kicsit az alapjátékon és másféle ízt ad neki. Ami zseniális ebben a játékban, hogy már 5-6 évessel is le lehet ülni és eleinte csak szép mezőket, várakat építünk együtt. 8-9 évesen már lehet pontozni is, de 10 éves kortól már menni fog a lenyúlom a váradat, utadat, meződet mechanizmus is. Kieggel 45-60 perc, ha már belejöttetek.

4 - Isztambul                                                                      

Ezt már csak a fimmal tudom játszani, a lányomat már nem érdekli, hogy új játékot tanuljon meg és ezt csak tavalyelőtt tudtam megszerezni. Viszont legalább big box, (Köszi, Dia!). A különböző piachelyszínek közötti járkálás nagyon élvezetes, miközben fogynak a korongok (azaz a segédeink), így egy érdekes munkáslehelyezés tulajdonképpen a játék, melyben a legtöbb rubint próbáljuk minél gyorsabban kifarmolni. A kezdő setup felejtős, ugyanis a fiam rögtön kiszúrta, hogy két közeli helyszín között csiki-csukizva megnyerhető a játék: egyiken pénzt szerzel, a másikon beváltod rubinra. Így érdemes mindig a haladó kiosztást használni, és ha már nagyon megy, akkor lehet betenni a kiegeket, de az alapjáték is sokáig elég. Alapjáték 40 perc.        

3 - Vasútvonal

Az egyik legjópofább roll and write. Dobsz a speckó kockákkal és lerajzolod az útvonalat a térképedre. Egyszerű, de nagyszerű, lemegy gyorsan (kb. fél óra alatt). Nekünk a tűzpiros van meg, amiben van két minikieg is, amik kellően megcsavarják a játékot, hogy izgalmas maradjon sokáig. A laminált játéktáblák limitálják a játékos számot 6ra, ha papírtömb lenne, bármennyien lehetne játszani. Mondjuk otthonra elég a hat! Másik nagy előnye, hogy nem kell komolyabb kézügyesség a rajzoláshoz, meglehetősen egyszerű dolgokat kell csak rajzolni.

634333410_delta-vision-vasutvonal-tuzvoros-kiadas-del34538.jpg

2 - Ticket to Ride

Oh igen, a nagy kedvenc! Nehéz gémer-fejjel felfogni mit esznek a gyerekek ezen a játékon, de szeretik. Volt egy sanda gyanúm, hogy a pici vonatok pakolgatása okoz nekik akkora örömöt, de a két kamasz gyerekem még mindig élvezi, ami némileg megdöbbent. Mondjuk, nem kell pajszerrel kényszeríteni engem se egy partyhoz! Viszont az Európa térkép már évek óta nem került elő, leginkább a skandi országok és Svájc pörög, ha hárman vagyunk, de India is elég menő, pedig nem gyúrunk a mandalákra egyáltalán. A holland térkép is szuper, de a pénzezés miatt a gyerekek nem annyira szeretik. Be is dobom este lenne-e kedvük az új Legacy Editionhöz!

1 – Port Royal

Alexander Pfister zseniális kalózkodása abszolút megfertőzte a családot. Pedig csak egy pakli kártya! Mondjuk bazi nagy pakli, főleg ha kieges lapokat is teszel bele! A körödben kártyákat csapsz fel, amik vagy hajók, vagy karakterek. A hajók pénzt adnak, a karakterek különböző képességeket és győzelmi pontokat. A karaktereket pénzért kell megvenni. Igazi push-your-luck, méghozzá a legjobb fajtából! Ha 4 különböző színű hajó is feljött, már két kártyát választhatsz, ha 5, akkor pedig hármat! Ám ha két egyforma színű hajó jön fel és nem tudod elűzni, akkor bizony befuccsolsz! A karakterek képességeit használva még egy kis motort is tudsz építeni és küldetéskártyák is vannak a pakliban. Ráadásul a pakli lapjaiból kerülnek ki a pénzek is, így minden játék más lesz! Az új, big box, kiadás grafikája nagyon szép lett, és annyi variáns van a dobozban, hogy ki se maxoltuk eddig. Izgalmas, 20 perces kártyajáték, amit szinte bárhol lehet játszani; a legextrémebb hely nálunk a berlini repülőn volt, a lehajtott ülés-tálcákon! Ebben van messze a legtöbb partynk ééés a lányomnak a legjobb a win-rate-je!  

+1 - Ezüst Tó Kincse

Az egyetlen társasom, ami használható állapotban megmaradt a gyerekkoromból. Mára már nem a legmodernebb, de szeretek úgy gondolni rá, mint a játék, ami megihlette a Great Western Trailt. Aztán ki tudja így volt-e. Nem is számít, mert ezernyi emlék fűz hozzá, anno asztal se kellett hozzá, a földön is simán görnyedtünk órákat fölötte. Megyünk körbe-körbe, vesszük az engedélyeket, gyűjtjük az aranyrögöket, csak azért, hogy banditák jól lenyúlják. Haha, klasszik! Az pedig, hogy a gyerekeim ugyanúgy élvezték, mint én anno, meglehetősen szívmelengető érzés! Egy ideje már kiszorították a modernebb játékok, de helye van a listán!

Ha olvasnál még hasonlókat, kövesd be a Facebook oldalam!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aphexplays.blog.hu/api/trackback/id/tr4218300011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Aphex Plays

Friss topikok

Címkék

4X (1) Apeiron Games (1) Arcona Games (1) area control (1) ark nova (3) asszimetrikus (1) A Gameshop (1) A mars terraformálása (1) battleship (1) Board Game Cafe (1) Board Game Expo (1) Bus (1) carcassonne (1) castles of burgundy (1) Ceres (1) city of gears (1) Coffee Rush (1) Compaya (1) cry havoc (1) családi (1) Dune Imperium (3) Eclipse (1) empires of the void II (1) ethnos (1) euro (5) Exodus Proxima centauri (1) Expeditions (1) Fesztáv (2) final frontier games (1) flamecraft (1) flamme rouge (1) Funquest (1) Gaia Project (1) Gémklub (1) Gems (8) Giants (1) gonosz (1) Heat (1) Hegemony (1) Hidden Gems (4) Hitster (1) jaipur (1) jeruzsálem (1) Kékjáték (1) kelp (1) kiegészítő (1) kritika (6) Kuruzslók (1) Lapkalehelyezés (1) Last Light (2) Licit (1) Listák (3) Magna Roma (1) Matagot (1) meme (1) merchants cove (1) mombasa (1) monopoly (1) munkáslehelyezés (6) news (4) nothingham bírája (1) osprey games (1) partyjáték (1) pegasus spiele (1) Pick up and deliver (1) pick up and deliver (1) pingu (1) port royal (1) quacks (1) radlands (1) Recenziók (5) recenziók (9) Reflexshop (1) scrabble (1) Scythe (1) Splotter Spellen (1) Steamopolis (2) steampunk (1) Steampunk rally (1) szénre fel (1) tablóépítő (2) Találmányok kora (2) Tammany Hall (1) társasjáték (10) tavernák tiefenthalban (1) Terra Mystica (1) terület foglalás (2) twister (1) Tzolkin (1) village green (1) viticulture (1) wargame (1) wellness (1) Wingspan (1) Wyrmspan (1) Zombie Road (1) Zoo Tycoon (1) zoo tycoon (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása